Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Honlap
 
Tanulás és egyebek
 
Osztállyal kapcsolatos...
 

15éves háború (1591-1606)
Az első két évben csak hadüzenetet küldtek és szövetkeztek egymás ellen.
Szent Liga vs. Oszmán Birodalom
A Szent Liga vezetője I. Rudolf (1576-1608) német-római császár. A Szent Liga a Habsburgok és szövetségeseikből áll (Velence + pápaság). Próbálták a Lengyeleket is szövetségesükké tenni de ez nem sikerült.
Az Oszmán Birodalom szultánja III. Mehmed
Az erdélyi fejedelem pedig Báthory Zsigmond (1588–1602 de egyszer kétszer lemond... )
Báthory Zsigmond nehezen kerül hatalomra mivel az erdélyi rendek nem akartak olyan nagy hatalmú uralkodót mint Báthory István. Zsigmond csak úgy kerülhetett trónra ha elfogadta az erdélyi rendek követeléseit:
1. A fejedelem csakis az erdélyi rendek egyetértésével dönthet
2. Az erdélyi rendek toborozhatnak hadsereget
3. Rendszeresen össze hívja az országgyűlést (általában Gyulafehérvárnál tartották az országgyűléseket
1593-ban kezdi keresni a kapcsolatot I. Rudolfal ekkor kezdődik a 15éves háború agresszív szakasza.
1594 Szent Liga ostromolja Esztergomot sikertelenül többek között Balassi Bálint is részt vesz a csatában. (Ezt minek kell tudni???)                                                                                                   1594 katonai együtt működés alakul ki Zsigmond és Rudolf közt. Zsigmond Temesvárat és további török helyőrségeket támad azonban ezt az erdélyi rendek nem támogatják. Úgy gondolják a Szent Liga nem elég erős hogy megvédje őket a törököktől, nem akarnak háborút a törökökkel ezért fellázadnak Zsigmond ellen. Zsigmond lemond és Rudolfnál kap menedéket két Sziléziai várat kap.
Bocskai István Váradi kapitány török ellenes politikát folytat. Támogatókat szerez. Báthory Zsigmond és Bocskai István rokonok (ha valakit pontosan érdekel akkor Zsigmond István unokaöccse).                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       Zsigmond lemondása után 60nappal István segítségével újra erdélyi fejedelem.
Viteazul Mihai (Vitéz Mihály) Havas alföldi vajda szövetkezik Zsigmonddal.
1595 Zsigmond "megtámadja" és felszabadítja a török uralom alól Havas alföldet.
1595 okt. 25 B. István által vezetett Havas alföldi támadás végső nagy győzelme Gurgyevónál (Giurgiu)
Ez azonban csak átmeneti győzelem
1596 III. Mehmed által vezetett ellen támadás aminek során nem csak Havas alföldet foglalja vissza de Erdélybe is betör
1596. okt. 23-26 mezőkeresztesi csata török győzelemmel zárul.
1596 egri vilájet megalakulása
Rudolf hadsereget küld Zsigmondnak hogy megtarthassa hatalmát azonban a hadsereg kevésnek bizonyul.
1598 Zsigmond lemond.
1598 B. István ismét vissza hívja Zsigmondot.
A székelyek szabadságot akarnak Zsigmond próbál a kedvükben járni azonban ez a magyar nemességnek nem tetszik.
1599 Zsigmond lemond.
Vitéz Mihály betör Erdélybe és Rudolf támogatásával erdélyi helytartó (nem fejedelem) lesz
Havas alföldet és Erdélyt külön állam ként kezeli nem egyesítiőket.
1600 császári sereget küld Rudolf Vitéz Mihály védelmére
1600 kanizsai vilájet megalakulása
Basta György / Giorgiu Basta vezeti a császári sereget mely vallon, cseh, olasz , spanyol, német (nem annyira fontos...) zsoldosokból áll. A zsoldos hadsereg azonban rabol és fosztogat. Az erdélyi rendeknek ez nem tetszik ezért ellenállás alakul ki. Rudolfnak többé nincs szüksége Vitéz Mihályra ezért Basta György megöli Vitéz Mihályt.
1601-ben vissza tér Zsigmond                                                                                                                                                                                                                                                                                          1602 Zsigmond lemond és véglegesen elhagyja Erdélyt (1613-ban Csehországban hal meg).

 

És akkor ide kéne a Bocskai féle szabadságharc de asszem az nincs meg mivel újra tettem a gépem.... majd felteszem. 

 
Chat
 
Óra
 
Hányan vagyunk ...
Indulás: 2006-11-02
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!